Csőr a gólya
 

Lápon sétált Csőr a gólya.
Vonzotta a békanóta,
Ebédre kongató zene:
Breke-breke berekeke.

Hosszú lábán nagyot lépett,
Majd mustrálta a vidéket.
Nyakát körbe tekergette
Jobbra balra kémlelgetve.

 Ahogy ott várt egyik lábán,
Tündérrózsán békalány állt.
Rózsaszirom víztükrében
Magát szépítgette éppen.

Csőr vágyakozva figyelte
Virágos lett a jókedve.
Meg se rezzent, meg se moccant.
Éhes gyomra nagyot korrant.

Békalány is meghallotta,
Mit zenél a pocaknóta:
Édes gyönyörű kis béka!
Kérlek szépen, légy enyém ma!

Éhemet csillapítsd kérlek!
Gyere! Meghívlak ebédre!
Úgy vágyom a közelséged!
Elvarázsolt zöld szépséged.

De hiába mondta, mondta,
Szép zenéjét duruzsolva.
Hiába udvarolt, mesélt,
Nem jött közelebb az ebéd.

 Kapta csőrét Csőr a gólya
Bemérte, hogy hol a rózsa.
Hamm bekaplak! Ezt gondolta,
De csőre a semmit fogta.

Békalány elúszott messze.
Onnan brekegte nevetve:
Breke-breke brekeke.
Gólyaebéd nem leszek!

Éhkoppot evett a gólya.
Hiába szólt békanóta.
Hosszú lábán ellépkedett,
Láp szélén búsan kelepelt.

Kelep-kelep, cudar világ!
Még a láp is sötét, sivár!
Csúfolódó békanépség!
A pocakom marja éhség!

Várjatok csak gaz zsiványok!
Holnap elhúzom nótátok!
Kinevetitek éhségem!
Ezt a pimasz merészséget!

Széttárta hatalmas szárnyát,
Elrepült levegő hátán.
Azóta senki nem látta.
Ha nem hiszed, járj utána.